F.3.3. Megújuló felszíni vízkészlet

A felszíni vízkészletet növeli a hazánk területére folyók és csapadék formájában érkező vízmennyiség, míg csökkenti a párolgás és az elfolyás. A vízmérlegben a csapadék és az elfolyás mért adat, a párolgást viszont az elpárolgáshoz szükséges energia fizikai képlete alapján számolják, amihez elvben az adott területre beeső napenergia mennyiségét kell alapul venni. Mivel ennek a mérése problémás, ezért az energiamennyiséget általában a hőmérsékletre alapozva szokás becsülni. Természetesen, ha egy területen nincs elég víz a potenciális párolgáshoz, akkor a képletben megadott vízmennyiség nem párologhat el, ez esetben az adott területet aszály sújtja. A vízkészlet adatsorát megfigyelve megállapítható, hogy a 2006–2013 közötti időszakban 2006 árvizes év volt, 2007– 2009-ben jó közelítéssel átlagosnak tekinthetjük a csapadékellátottságot, 2010 nedves év volt, míg 2011–2013 között száraznak mondhatók az évek. Látható, hogy 2007–2010 között nem volt vízhiány az országban, a 2010-es rekordcsapadék miatt pedig ebben az évben jelentős víztöbblet állt rendelkezésre, azonban ez nem tudott érvényesülni a következő évi csapadékhiányos időszakban, sőt, amint a beérkező és a kifolyó vizek adataiból erre következtetni lehet, lényegében semmit nem tartottunk meg a befolyó vizekből sem. Az azóta eltelt időszakban minden évben vízhiányt mutat az ország vízmérlege. Az adatok alapján a rendkívüli aszállyal járó 2011-es esztendőben közel 10 milliárd m³ vizet vezettünk el, ehhez képest az ugyancsak vízhiányos 2012-ben 6 milliárdot. Magyarországon a vízrendezés és a vízgazdálkodási koncepció elsődleges célja a vízbő időszakok vizeinek minél gyorsabb levezetése, hogy az ár- és belvízveszély csökkenjen. Ez a koncepció egyenletesen bő vízellátottságot feltételez. Ott, ahol a csapadék területi és időbeli eloszlása egyenletesen bőséges, ez a megoldás tökéletesen megfelel a természeti adottságoknak. Azonban a fenntartható vízgazdálkodást célul tűzve ki, felmerül a kérdés, hogy amennyiben a csapadék nem fedezi minden évben a párolgási vízveszteséget, és az aszályos időszakok esélye nagy, sőt az éghajlat változása miatt még növekszik is, miért nem kíséreltek meg az elmúlt évtizedekben ezekhez az adottságokhoz illeszkedő vízrendezési koncepciót kialakítani? Ez egy olyan koncepciót jelent, amelynek keretében a tavaszi, bő vízellátottsággal rendelkező időszakban tározók és táji vízmegtartó rendszerek segítségével itt kell tartani a hazánkba érkező felszíni vizeket, hogy a vízszegény időszakokban a földek vízellátottsága javuljon – akár a tározókból mesterségesen, akár a táji vízmegtartó rendszerek segítségével természetes úton. Az adatsor egyébként arról is árulkodik, hogy az éghajlatváltozás következtében gyakoribbá válhatnak az olyan időszakok, amikor nagy mennyiségű csapadék hullik hazánk területére, és akár az azt követő évben sor kerülhet olyan szárazságra, amely jelentős aszálykárokat okoz. Ezért fontos a sokoldalú, rugalmas tájgazdálkodás kialakítása, amely alkalmas arra, hogy a bővebb csapadékot raktározza, és arra is, hogy a folyók tavaszi nagyvízi hozamait megtartsa és tárolja. Az előbbit elősegítheti egy olyan mezőgazdasági művelési rendszer, amely a felszín állandó borítását (élő növényekkel vagy mulccsal) használja fel a nedvesség megőrzésére, illetve a szántás elhagyásával, a növényzet gyökereinek segítségével mélyebb rétegekbe is képes elvezetni a nagyobb mennyiségű esővizet, és ott tárolni. A folyók nagyvízi hozamainak megtartását olyan ártéri rendszerek kialakítása segítheti elő, amelyek képesek akár több 10 mm csapadéknak megfelelő víz tavaszi tárolására és nyári adagolására kisebb vízfolyások és párologtatás formájában.