B.4.4. Korrupciós veszélyeztetettséget növelő tényezők (KVNT) index

Mutató leírása

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) gondozza a Korrupciós kockázatok feltérképezése – Integritásalapú közigazgatási kultúra terjesztése című, európai uniós forrásból megvalósított integritásprojektet. A KVNT egy kompozit mutató. Leképezi a költségvetési szervek jogi/intézményi környezetének jellemzőit, működésük kiszámíthatóságát, stabilitását. Az adat forrása az ÁSZ saját adatfelvétele. A KVNT-index az egyes intézmények napi működésétől függő – az eredendő veszélyeztetettséget növelő – összetevőket jeleníti meg. Ez leképezi a költségvetési szervezetek jogi/intézményi környezetének jellemzőit, működésük kiszámíthatóságát, stabilitását, továbbá az intézmények működtetése során jelentkező – alapvetően a mindenkori menedzsment döntéseitől befolyásolt – olyan változó tényezőket, mint a stratégiai célok meghatározása, a szervezeti struktúra és kultúra alakítása, valamint a személyi és költségvetési erőforrásokkal, illetve a közbeszerzésekkel való gazdálkodás. Amennyiben például egy intézmény uniós forrásból fejlesztést valósít meg, úgy az ehhez kapcsolódó közbeszerzési pályázatok kiírása, azok elbírálása, a megbízási szerződések megkötése stb. olyan veszélyeztetettséget növelő tényezők, amelyek túlmutatnak az intézmény eredeti jogállásából, feladatköreiből adódó integritáskockázatokon. Minél magasabb a mutató értéke, annál nagyobb a korrupciós kockázatokat növelő tényezők jelenléte az adott intézménynél. 2013 óta a 61-62-es érték között állnak a közintézmények korrupciós veszélyeztetettségét mérő faktorok; nem romlik, de nem is javul a helyzet. Az EU-ban a 2014-ben megjelent antikorrupciós jelentés óta újabb felmérés nem született. A nemzetközi korrupciós érzületi index (CPI), amelyet a Transparency International vizsgál, 176 országból Magyarországot az 57. helyre rangsorolja (2016).

Mutató ábrák


Forrás: ÁSZ

Mutató térkép

Összefoglalás

A közintézmények korrupciós veszélyeztetettségét mérő faktorok sem romló, sem javuló trendet nem mutatnak.

Visszajelzés küldése

Hasznos volt?